Az abszurd humort csillogtató egyfelvonásos színmű 1848 tavaszán játszódik a yorkshire-i lápvidék magányos majorjában, ahol Brontë Patrik tiszteletes három gyermekével él bezárkózva. Az apa máig nem heverte ki azt a megrázkódtatást, hogy felesége a három gyermek világrahozatala után meghalt gyermek–ágyi lázban, ezért gyűlöli saját nemét – eszébe sem jut, hogy gyermekei szintén fiúk lehetnek. Leánynak neveli és öltözteti mindhármat: a mártíromságot szomjazó Annát (aki Táncsics Mihállyal levelezik), a regényes szerelemre epekedő Emíliát és a kiábrándult, keserű Saroltát – és minthogy magányukat nem töri meg soha senki, a félreértés immár több mint két évtizede rögzült.

Mígnem egy szép napon a dacos Sarolta kiküzdi, hogy Emíliával Brüsszelbe mehessen tanulni. Ott megismerkedik az érett korára is gyámoltalan iskolaigazgatóval, Monsieur Hegerrel, aki anyja kívánságára nősülni kénytelen, ezért minden belépőnek megkéri a kezét. Sarolta persze igent mond. A lápra muszájból visszatérő testvérpárt az elszánt iskolaigazgató női ruhában követi, és ezzel az eddigi, öltözködés meghatározta rend felborul.

Emília szembesül férfi mivoltával, és a felismerés, hogy saját maga felelős kudarcba fúlt életéért, korai halálba taszítja. Sarolta a megvetett Heger oldalán, keserűen távozik, míg Anna tovább raboskodik, virrasztva várja Táncsics újabb levelét.

A melodrámai alaphelyzetet a darab tragikomikus jellemekkel, megveszekedetten hajtogatott rögeszmékkel, és jól poentírozott helyzetekkel teszi groteszkül komikussá. Az írószertől eltiltott leányok hímezik a regényeiket, míg apjuk szüntelenül arra gondol, mire nem gondol három védtelen szűzzel összezárva a mocsár közepén. Mulatságos, de fanyarul mulatságos vígjátékot kínál a lápi idill egy órában a közönségnek.

A színmű először a szerzők kiadásában jelent meg a JATEPressnél 1993-ban. Meghúzott, átdolgozott változatát a Thélème 1998. nyári száma közölte, Ruttkay Zsófia bevezetőjével.

Utoljára a Rostáltatás a magtárban című kötetben jelent meg (JAK, 1998).